Oda várlak

Mindig oda várlak,

én már csak ilyen vagyok:

csupa seb és ellenükre naiv vágyakozás.

Epicentrum.

Epicentrumom benned van,
minden, ami beleremeg, belesajdul,
legalább érzed te is.

Kiadtam magam.

Kiadtam magam megint, látod,
neked. Neked, aki nem tisztelsz, nem látsz
bennem semmit, mindannak ellenére, amit képzeltem.

Megjelenik.

Talán a szabályok be nem tartása az,
ami ellök tőletek, de ha én így mosolyogva alszom el..
hát márpedig én leszek a kéretlen lány.

Hunyjunk szemet.

Állnak a ribancok sorban.
Nincs már kedvem odanézni – másnak se legyen –,
hunyjatok szemet szégyenfoltjaim felett.

Szerelmeslevelet

Egyik szemem a másiknak,
szerelmeslevelet küldeni, többnyire
csak éjjel és boldogtalanul tud.

Úgy-Másként

Vizes-föld szaga van a világnak.
Másként lett megint, mindig csak másként,
kezdem elhinni, hogy nem érdemelek úgy-ot.

Túl soká

Túl soká vártam: így lett
szecessziós kapu
és túrórudi hiány.

Álmodlak tán? Kicsi oroszlán,
a szoknyám szélébe kap,
engem tesz valóssá.

Könnyű virágosfelső.

Kicsit félek, hogy elfújja a szél
a tegnapot, mint az ágraakasztott,
könnyű virágosfelsőt. Utána kapnék.

Felölelve

Édes kérdés a reggel, az este, a bármi.
Így könnyű – felölelve lenni.
Csacskaságok aszfaltján suhanni hangtalan.

Nem látlak.

Nem látlak, nincs fény, nincs semmi,
csak az az apró légmozgás, csak az
jelzi, hogy tartunk valamerre.

Fiúk!

Akaratlan betűkkel adtam el vagy ki magam,

még nemtudni. pengeélen táncol a kedv,

hova billenek tőletek függ – fogjatok kézen!