Védtelenné teszem magam mindig,
hagyom, hogy lágy tájaimon átcsókold magad
és végül kardodba dőlve halálra sebződjem.
Márpedig ha szavakba lehetne önteni a kiszolgáltatottságot, akkor az emberek csak ülnének, sebzetten, csendben és egy szót sem szólnának. és amikor valaminek a hőse vagy, netán a zászlós hajója, de megborít egy túl nyersen-igaz mondat, egy kegyetlen, húsbavágó kijelentés, akkor bizony nincs más, csak a megadás.
akkor az ember összerezzen, legjobb esetben is összekuporodik, védve minden belső szervét, főleg a méhét és szívét (a hölgyeknél elsősorban). mert hát ott a leg_sebezhetőbb a lány. testének lágy pontjain, ahová néhány szép mondattal, mosollyal vagy kedvességgel könnyűszerrel el_lehet_jutni. és onnantól védtelenség van. ha űzéssel párosult az igaz vágyás, akkor tartás, áll, önbecsülés és egyéb érzelmi elitnek járó luxuscikkek nélkül csupaszon és nem méltón állunk. takargatva kicsinyességünkkel súlyozott hibáinkat és azt a nagy-nagy sebet, amit önmagunkon ejtettünk, más kardjába dőlve.
