Bennem zúgó üzenet-vihar lettél,és ajtónyikorgásra a szívem is összehúzom,hátha a te illatodban fürdik majd az idő. Apadhatatlan gondolathullám vagy,ami zöngve, csattogva ütődik üresen álló falaimnak. Gyere hát te lebbenő illat, te egyszerű kar és egyszerű váll, gyere most ide. Zárt szemeden látni igazán, hogy hazudnak karjaid. Lankadatlan zajjá lettél bennem.Cilinderemből húzom elő a "jóvátehetetlen" a "megtagadhatatlan" és az "érthetetlen" szavakat, s míg te a kezemet figyeled, én eldugom a szívem a párna alá, hogy észre ne vedd a csalást. De te örökké zárt doboz leszel, pergő kincsesláda. Néma áhítattal figyelem, ahogy bezáródik utánad az ajtó, ismerős lépteid a lépcsőházban, és csodálom - hogy a megtalált gyöngykönny párája még ott maradt arcomon.
