Csipkeszoknya.

Érlel.

2012-02-02T03:00:00.001+01:00

Napokig érlelem magamban azokat
a mondatokat, vagy csak mozdulatokat,
amikkel én magamat, te meg engem teszel tönkre.

Helyhatározók.

2012-02-01T01:29:00.001+01:00

Fújjuk a füstöt mindig. Tüzet adsz,

megköszönöm, somolygunk a cigi alatt,

a pult mellett, az ágy előtt. És utána?

Ajánlat

2012-01-29T02:45:00.000+01:00

Nem tudok mást ajánlani,

csak ezt a rengeteg nevetést és szexet,

ennyivel kell majd beérnünk.

Másvalaki

2012-01-22T04:53:00.000+01:00

Karkötő/nyaklánc/fülbevaló csörren
szeretkezés közben, nem zavar, nem árt,
csak hiányzik, ahogy hozzád ütődik.

Melegíted

2012-01-20T00:26:00.000+01:00

Hideg lábaimat a combjaid közt,

ott melegíted, a kezem a hónaljadnál.

Engem magamat, mért nem engedsz ilyen közel?

Feldolgozni

2012-01-18T16:39:00.001+01:00

Mi màr soha nem fogunk feldolgozni,
se àllatot, se hírt.
Pedig a képessêg ês az igêny, az megvan.

A harmincéves kar

2012-01-10T02:01:00.000+01:00

A harmincéves kar! mindig mondják.
Más a húsod, a bőröd.
De mit mondanak a húszévesről? semmit?

Csak.

2012-01-09T02:22:00.000+01:00

Hajas fejbőrön szántott seb:
nem látszol, nem fájsz.
Csak éjjel.

Átjutni

2012-01-06T14:50:00.001+01:00

Felpuhul a bőr.
Így könnyebb lesz rajta átjutni,
neked és a dévitaminnak.

Pasztell

2012-01-04T12:16:00.001+01:00

Màs vagyok, halkabb, pasztellesebb,
meg anyàmra hasonlítok.
Kicsit félek is így.

Fogadalom

2011-12-28T02:27:00.000+01:00

Nem_leszek, nem_fogok.
Elsietett, be nem tartható
éjszakai fogadalmak.

Zárt ujjak.

2011-12-09T18:27:00.001+01:00

Zárt ujjakkal, de nyílt tenyérrel.
Ilyenek ezek, a te nem várt,súlytalannak hitt,
igazi pofonjaid.

De gyűlik, de lesz.

2011-11-24T10:56:00.001+01:00

Azért nincs bötü,
mert ha printben szeretném látni,
akkor ők akarják először olvasni.

M

2011-11-10T10:20:00.001+01:00

A birtokos névmást alaktanilag
a személyes névmásból képzem.
Enyém – övé.

Kert és gyümölcs

2011-11-07T14:16:00.001+01:00

Lassulok, érek, míg a napmeleg héj fel nem hasad.
Lépésről lépésre gondozom körülöttem a kertet,
messze van még a kertkapu.

Meg kell

2011-11-05T03:23:00.002+01:00

Meg kell alázkodnom a vágyaim előtt: ésszel, erővel.
Ez nem szerelem, ez sakk,
amit nem értek és nem szeretek.

Láthatatlan

2011-11-01T02:22:00.004+01:00

Mondanám, hogy kis színes erdei manóból
mostanra láthatatlanná gyötörtetek,
de én voltam.

Test.

2011-10-31T02:17:00.003+01:00

Használhatatlant test vagyok,
heverek az éjszakában céltalanul,
minden valamire valóságot nélkülözve.

Kinyílni.

2011-10-22T03:05:00.001+02:00

Lassan mozduló ajtó vagyok,
màr évek óta nem tudom
kinek és mikor kell nyílni.

Nem tudom.

2011-10-08T02:40:00.002+02:00

Nem tudom, hogy akarom-e,
amiket csinálok, nem tudom,
hogy megkapom-e valaha, amiket szeretnék.

Olcsó.

2011-10-06T01:48:00.000+02:00

Három sorba tömöríthetetlen,
hogy hová és meddig fáj minden.
Olcsónak hangzik, az is.

Hallgatni kéne

2011-10-05T00:29:00.003+02:00

A lábamban az erek szólnak: fáradt vagyok.
Hallgatni kéne rájuk, meg a tüdőmre,
és ha már így benne vagyunk, akkor az agyamra is.

Oda várlak

2011-10-04T02:30:00.000+02:00

Mindig oda várlak,

én már csak ilyen vagyok:

csupa seb és ellenükre naiv vágyakozás.

Less is more.

2011-10-02T02:21:00.002+02:00

A szemhéjam belső felére kéne tetoválni,
hogy a kevesebb több, hátha akkor megjegyezném,
hátha akkor tudnám úgy.

Befogadhatatlan.

2011-09-29T23:56:00.001+02:00

Hús mögé rejtett szerethetőségnek hittem,

mindazt, amiről észre kell vennem lassan,

hogy pusztán befogadhatatlanságig elnyűtt bóvli.

Akaratgyenge

2011-09-28T03:16:00.002+02:00

Akaratgyengeségem magammal szemben a legnagyobb,
nem engedem már többé, hogy én irányítsak,
legyen mások józanesze inkább a mérvadó.

Epicentrum.

2011-09-26T19:17:00.004+02:00

Epicentrumom benned van,
minden, ami beleremeg, belesajdul,
legalább érzed te is.

Nem mondunk semmit.

2011-09-25T01:33:00.002+02:00

Átlagos arc: normál orr- normál szemek,
közepes száj, hétköznapi fülek.
Én és az arcom nem mondunk semmit, senkinek.

Kiadtam magam.

2011-09-23T04:03:00.002+02:00

Kiadtam magam megint, látod,
neked. Neked, aki nem tisztelsz, nem látsz
bennem semmit, mindannak ellenére, amit képzeltem.

Megjelenik.

2011-09-20T01:03:00.000+02:00

Talán a szabályok be nem tartása az,
ami ellök tőletek, de ha én így mosolyogva alszom el..
hát márpedig én leszek a kéretlen lány.

Betegség.

2011-09-19T16:04:00.003+02:00

Mikor erőtlen a test, hányás után,
mikor nem tartja össze akarat,

akkor a legkegyetlenebbek a gondolatok is.

Hunyjunk szemet.

2011-09-19T01:33:00.000+02:00

Állnak a ribancok sorban.
Nincs már kedvem odanézni – másnak se legyen –,
hunyjatok szemet szégyenfoltjaim felett.

Átlátszóbb.

2011-09-18T14:30:00.002+02:00

Kicsit átlátszóbb lettem ma is,
talán a sok köhögés,
vagy a meg nem hallottság az oka.

Szerelmeslevelet

2011-09-17T00:28:00.000+02:00

Egyik szemem a másiknak,
szerelmeslevelet küldeni, többnyire
csak éjjel és boldogtalanul tud.

Úgy-Másként

2011-09-17T00:08:00.004+02:00

Vizes-föld szaga van a világnak.
Másként lett megint, mindig csak másként,
kezdem elhinni, hogy nem érdemelek úgy-ot.

Túl soká

2011-09-16T19:13:00.002+02:00

Túl soká vártam: így lett
szecessziós kapu
és túrórudi hiány.

2011-09-15T14:01:00.000+02:00

Álmodlak tán? Kicsi oroszlán,
a szoknyám szélébe kap,
engem tesz valóssá.

Könnyű virágosfelső.

2011-09-13T18:55:00.000+02:00

Kicsit félek, hogy elfújja a szél
a tegnapot, mint az ágraakasztott,
könnyű virágosfelsőt. Utána kapnék.

Felölelve

2011-09-13T03:31:00.001+02:00

Édes kérdés a reggel, az este, a bármi.
Így könnyű – felölelve lenni.
Csacskaságok aszfaltján suhanni hangtalan.

Kérdés

2011-09-10T15:50:00.001+02:00

Tudni kell nemet mondani,

mindenféle földi jóra – nehéz, belátom.
Kérdés, hogy a rosszra miért nehezebb?

Elég.

2011-09-09T14:57:00.000+02:00

Itt hagytad negédes illatod, nemcsak
szobámba, az agyamba ivódott –
anyának mondalak, de csak illendőségből.

Szél.

2011-09-08T07:21:00.001+02:00

Vannak hangok, olyanok, mint a szél,
de túl konstansak és ki lehet őket kapcsolni.
Hadd irányítsak én is valamit!

Kiszolgáltatott

2011-09-06T01:13:00.004+02:00

Tárt ablaknál aludni,
hátha valami kompenzál,
kiszolgáltatott, éhes hangulataimnak.

Könnyeden, lazán

2011-09-03T20:56:00.003+02:00

Önazonosnak maradni úgy,
hogy a lábujjaim a földbe kapaszkodnak –
annyira feszítem a könnyedséget.

Csúszik.

2011-09-03T12:36:00.000+02:00

Nyárvégi falaton a cukros tejföl:

csúszik az ízes mondat, mindennek

az oldalán.

Meg.

2011-09-01T04:19:00.002+02:00

Dühömben és értetlenségemben,
tőled távol gondolom, hogy kirekesztelek,
megtiltom magamnak, hogy hozzád kússzam.
Megtiltom.

Hőség

2011-08-24T17:36:00.004+02:00

Ez a nyárvégi hőség, ez nyomja a mellkast –
győzködöm magam, de minek,
bár múlna már el a porlevesek illata.

Földlabda

2011-08-18T01:13:00.001+02:00

Földlabdás fenyő kéne,
– túl gondolom ezt is – augusztusban,
még én igényem a gyökereket.

Gyorsabban.

2011-08-17T01:47:00.003+02:00

Már nincs is időm csalódni bennetek,
bennem,
olyan gyorsan száll el a nyár is.

Hovatovább.

2011-08-13T21:50:00.003+02:00

Nem tudom, hogy kell tovább menni,
A betűket sem tudom most, a hangokat se.
Itt hagytál valami frankónak szánt helyen.

Központozás nélkül

2011-08-09T19:28:00.003+02:00

Túl erős minden írásjel ahhoz amit mondani akarok
túl nagy csendek és visszatartott lélegzetek kötnek
a fejemben konstruált el nem érhető jövőkhöz.

Ház

2011-07-26T11:20:00.001+02:00

A gyerekkorom érintetlen marad,

a falak, a kert és a kilátás máshoz költözik,

de az a sok düh, az jön velem. a végéig?

Nem látlak.

2011-07-25T01:10:00.000+02:00

Nem látlak, nincs fény, nincs semmi,
csak az az apró légmozgás, csak az
jelzi, hogy tartunk valamerre.

A kezed

2011-07-20T13:52:00.003+02:00

A kezeddel álmodom ma is –
az érintetlenség.
A bőr igényli a tenyér súlyát.

El kell kezdeni.

2011-07-06T01:45:00.000+02:00

Olyan dolgok partjára értem,
ahol nem ülhetek többet tétlenül.
Meg kell fogni az ásót és a földbe kell mélyeszteni.

Kérlek.

2011-07-05T00:13:00.002+02:00

Kérlek ne írj, ne hívj, ne keress:
mondják a nők, kelletlen férfiaknak.
Nálam ez a mondat, anyámnak jutott.

Fiúk!

2011-06-26T01:24:00.000+02:00

Akaratlan betűkkel adtam el vagy ki magam,

még nemtudni. pengeélen táncol a kedv,

hova billenek tőletek függ – fogjatok kézen!

Lazul.

2011-06-18T04:04:00.000+02:00

Fel nem dolgozott, ki nem mondott élet.
Hát így sodorsz az érdektelenség partjára,
én meg hagyom, hadd lazuljanak az izmok, a kötelékek.

Hová?

2011-06-13T16:30:00.000+02:00

Látod már nem számollak,
megálltál ott, ahol énis kiléptem az életemből.
Kiléptem, de hová?

Engedjetek.

2011-06-08T06:29:00.000+02:00

Fáradtra törnek össze ma is. Unalmas már,
nincs abban sem kihívás, hogy új napot indítsak.
Engedjetek, hadd nehezítsem meg az életem.

Záróra.

2011-06-06T02:24:00.001+02:00

Záróra. Valamit még mondok,
még egy utolsó cigaretta, de értelme nincs,
csak megint nekikeseredem.

2011-06-03T01:26:00.001+02:00

Annyi öröm és cigarettafüst
nincs a nyárban, mint amennyire
kiéheztetett az új élet.

Ez az örökös önbizonytalanság. szeretem azt gondolni, hogy ez tol előre, de nem, ez csak a fájdalmat okozza, a lelki kipihenetlenséget. nincs megnyugvás, már évek óta nincs, csak a felülbírálás, meg az elbaszottság érzése. beismerése. mintha nem lett volna idő, hogy olyan dolgokat rajzoljunk erre a nagy, életnek nevezett papírra, amikre igazán büszkén tekinthetünk. és ha még talán meg is tettük, nincs, aki értékelje.
csodás többesszámok ezek! távolabbra tolják tőlem a szavakat, mint amennyire a bőröm alá férkőztek. esznek belülről, rágják a hosszúlépés okozta csalárd örömöket.

Vendégművész

2011-05-29T02:47:00.001+02:00

Kálmán Eszter – Kegyelmezz nekem!

Állok, szívverésem
egy pontba sűrítem,
lélekzetem
idegeimbe
szorul
hát
még
hova
húzódjak
össze
hogy
ne érjenek villámaid?

Romlik.

2011-05-26T02:22:00.001+02:00

Számban az íz, ahogyan romlik a fog:

átható érzés. Pont olyan, mint mikor

romlik az ember.

2011-05-21T03:26:00.003+02:00

Napfény, fiúk, kocsmák és a söröm.
Kicsit feminin, kicsit maszkulin,
engedd, hogy csak szép legyek és jó.

Aztán a kergetésnek, vadászatnak van az a szépsége(?), amikor annyi más zsákmányt ejt a vadász, amennyit nem remél, amennyit nem akar. Fáradalmai végén márpedig pihenés közben (és képpen) kéjesen, magától vonul fel a vad. Ocsmány képek ezek.
Kedves olvasó, hát lássuk a tízcenti távolságot, a reményvesztettséget és a lemondást és a meglátás, de az el nem kapás örömét(? már megint kérdőjel?). Mikor a figyelem fenntartása bökdöséssel és papírgalacsinhajigálással Jelen van. Drágám, a hajam nem húzod meg? Tudod – immáron hozzád szólva, mint a régi szép időkben–, remélem látod, hogy egyetlen fénypászma arcon átvillanásától még nem hiszi az ember, hogy nyár van, hogy dől a fény és barnít. márpedig én azt várom, hogy fürdőzzek azokban a napsütötte képekben, amik a fejemben cikáznak.
de a kacérség végén, vajon van e igazi napfény?

Védtelen.

2011-05-12T01:26:00.000+02:00

Védtelenné teszem magam mindig,
hagyom, hogy lágy tájaimon átcsókold magad
és végül kardodba dőlve halálra sebződjem.

Márpedig ha szavakba lehetne önteni a kiszolgáltatottságot, akkor az emberek csak ülnének, sebzetten, csendben és egy szót sem szólnának. és amikor valaminek a hőse vagy, netán a zászlós hajója, de megborít egy túl nyersen-igaz mondat, egy kegyetlen, húsbavágó kijelentés, akkor bizony nincs más, csak a megadás.
akkor az ember összerezzen, legjobb esetben is összekuporodik, védve minden belső szervét, főleg a méhét és szívét (a hölgyeknél elsősorban). mert hát ott a leg_sebezhetőbb a lány. testének lágy pontjain, ahová néhány szép mondattal, mosollyal vagy kedvességgel könnyűszerrel el_lehet_jutni. és onnantól védtelenség van. ha űzéssel párosult az igaz vágyás, akkor tartás, áll, önbecsülés és egyéb érzelmi elitnek járó luxuscikkek nélkül csupaszon és nem méltón állunk. takargatva kicsinyességünkkel súlyozott hibáinkat és azt a nagy-nagy sebet, amit önmagunkon ejtettünk, más kardjába dőlve.

Görcsök.

2011-05-01T03:41:00.000+02:00

Pillangóim nyomába keserű félelem
szivárgott lassan, gyilkosan.
Nem öröm többé a látványod?

Tavaly.

2011-04-27T03:56:00.000+02:00

A boromba van zárva a lehetőség,
kérdés, hogy fel tudom e oldani,
kérdés, hogy fel akarom e oldani.
Más vagy.

Texturált leszek.

2011-04-26T09:51:00.000+02:00

Görcsök a kézben. Van-e félelem,
ami nem hagy nyomot rajtam?
Igeidőktől gyűrött a bőröm.

Az 'aztán'-ok sorába be kell illesztenünk, azt is, amelyik a féltéssel foglalkozik: aztán van a féltés. mikor valami a tenyeredben lévő inakat megfeszíti, mikor görcsberándul a has, mikor fizikailag védesz valamit, ami ott sincs. amikor valaki azt mondja: baj van. baj lehet. és persze utána lehet már mesélni mindent arról, hogy de erre kicsi az esély, és hogy nem lesz gond. valami feszültség ott marad a gyomorfaladban. minden idegesség ott marad.
persze nem csak másokat lehet félteni. ugyanúgy – ha nem még jobban – tudjuk a saját seggünket félteni. és hát ott már nem csak a gyomor meg a kéz érintettek. a test összes izma arra feszül, hogy megmeneküljünk. kérdés, hogy az akarással vegyes önféltést, feszült izmokkal, lehet e bájjal művelni?

Áll.

2011-04-24T03:13:00.001+02:00

Már állcsúcsodból látszik, hogy
milyen hangot fogsz megütni. Vigyázz,
ne becsüld alá azt se, aki engedni mer.

Aztán itt van ez a tartás dolog. lehet ez sokféle, nem csak úgy félvállról ám odavetni valakinek, hogy 'legyen tartásod'. lehet, hogy éppen van neki, csak ő nem rest kérni, vagy vállalni érzelmeket, lehet, hogy van neki tartása annak ellenére, hogy szeret lehetőséget adni, hogy szeret egy gesztussal előrébb járni. lehet, hogy van annak íve, ahogy viselkedik. lehet tartás mindez, mert a tartásban a méltóság van. az álladnak a hogyansága. hogy hogyan helyezed el a személyiségedben az állad. hogy mikor kérsz sincs túl lent és mikor adsz sincs túl fent. nem gondolom, hogy bánnom kéne egy gesztust, míg jó helyen van az állam. márpedig látványra igen. hiszen én tudom csak egyedül, hogy az én állaimat vassodronyok húzzák a helyükre, melyeket nagymamák szegecseltek a személyiségembe.

Kenyérre mézet.

2011-04-22T00:27:00.001+02:00

Kenyérre csurgatjuk mézünket,

egyszerű akác vagyok, semmi bonyolult.

Ne kergess tovább, csak ölelj már.

Aztán itt van a kergetés gyönyöre. A még_be_nem_teljesedett, és a mindenek előtt még_bele_nem_fáradt kergetés. Az űzés öröme, ahogy a nyomok után szimatol az orr, ahogy a jeleket lesi a szem: az összenézést, a fülelést, a gesztust, azt a mosolyt. a mindent, a bármit! még azt is, ami nincs is.

Ez a mézízű izgalom, ahogy nyúlik és csillan az összes ilyen pillanat, mikor csurgatod kenyérre.
A móka, ami sosem igazán biztos, de semmiképp sem bizonytalan. talán a végkimenetel, de a móka semmiképp. én is értem, ő is érti. csúszunk el a kergetés jegén, épphogy súrolva egymás kezét. cinkosan. kacsintva.

de aztán méz ide, móka oda, előbb-utóbb túlcsordul valamelyikőnk. már túl sok lesz a móka. pontosabban túl kevés. és éhezni kezd a lélek és a türelmetlenség megöli a gyönyört. a kergetés gyönyörét, ha be nem teljesedik, vagy bele nem fárad.

Rohantam.

2011-04-16T01:18:00.007+02:00

Rohantam utánatok fiúk, anyák, álmok.
Elég volt, jöjjön a változás, de nem erőből,
lazán, mint ahogy a haj bomlik szét, ha laza a bog.

Olyan szaladás így az egész. Visszanézve buta kergetőzés volt, kergettem őt, magamat, anyámat meg a múltat. Hogy rendben legyek, hogy rendben legyünk. Persze sosem lett jobb, mert ő egyre messzebb ment ott belül – persze az ágyat közel hagyta –, én meg zuhantam darabjaimra a két város között, már a vonaton. anyám meg mindezt észre sem vette – még az ő kergetését sem.
A múlt meg, hát azt már csak bámulom szemem ablakain keresztül, a cserepeket a lakásban, a tanárokat, akik elsőre nem ismertek fel, mindent, amivel elsőre nem ismertük fel egymást.
Ilyenkor szokott a nagy elhatározások meg változások pillanata eljönni, de most inkább csak hagyom, hadd fújja ki belőlem a szél, ahogy kifújt téged is.
Kérés nélkül, ártatlanul, egyszercsak.

Miskolc margójára

2011-04-16T00:55:00.003+02:00

Úgy üresedem én is, ahogy
az idő meg a félsz árad ki az ablakán,
annak az otthontalan háznak.

A dolgok megtelnek és kiüresednek. most itt, az únásig kergetett valami partján látszik csak, hogy vége van a valaminek. épp az által, hogy megszűnt a kergetés, de nem az elérés gyöngyöző örömével – hanem a kiüresedéssel. hogy olyan céllá lett, amiről egészen közel jőve – olyan közel, ahonnan már nem tud igazán fókuszálni a szem, az enyém legalábbis semmiképp –, nem látni már a tartalmat. csak a burok, a héj, a volt idők nosztalgikus szép emléke. persze.
Aztán most meg olyan rút. nem is rút, csak idegen, meg ijesztő – a nosztalgia vénséges intézménye ellenére. olyan, mint idegen, öreg embereket nézni.
megesik rajtuk a szív, mikor beleisznak a sörükbe, rágyújtanak a cigarettájukra. ahogy nem látni már a rutinmozdulatokban már semmit, csak a kurva időt, ami ráncosra húzta azt a jól ismert bőrt. nyilván nem az övéket, az enyémet, az övéket nem is ismertem, nem is érdekel. a sajátomat siratom előre, ahogy majd a rutin húzza az én szájam szélét is remegősre, roggyantra.
na szóval ilyennek látni valamit, ami körülvesz, átölel, feltart. feltartott. és körülvesz még most is. ilyen mikor nem néztünk oda egy kicsit. kisiklik a tartalom és akkor vége van a kergetésnek, a belső cívódásnak, az örlődésnek. akkor egyértelmű lesz, hogy innentől a valami is idegen öregember lesz sörrel meg cigivel. semmi több, de persze ebben is csak magunkat sajnáljuk.

Tetszett?

2011-04-15T03:27:00.003+02:00

Papírcetlim visszakerül,
persze elborít a pír.
Vajon hogy tetszett?

Anya.

2011-04-14T10:33:00.001+02:00

Szerelmes csókjaimba is ugyanúgy
könyökkel mész bele, hogy fájjon,
hogy megalázz. Már álmomban is?

Bennemragadt.

2011-04-07T03:15:00.003+02:00

Három sorban akarom elmondani
azt az órákon át tartó zaklatott zokogást,
ami valahol bennem ragadt anyám és a fiúk közt.

Parttalanság.

2011-04-05T12:49:00.000+02:00

Állunk, az időn túl, és innen
és azon pörögnek a kis motorok,
hogy előrébb álljunk ebben a nagy parttalanságban.

Zörge.

2011-04-03T11:58:00.001+02:00

Zörge kis test ez, belülről ütődik falához
minden óvatlan pillanat. Robajlik benn a megoldatlanság.
Hogyan csendesíthetném el?

Sodródunk.

2011-04-02T20:33:00.000+02:00

Hogy nem látod azt a csokornyi gyönyörű véletlent,
mikor egymáshoz fúj minket a szél?
Mikor sodródunk, mint a levelek – egymás útjába.

Embryonic Journey

2011-04-02T01:24:00.001+02:00

Csupa változni akarás vagyok.
Pedig mit sem szeretek jobban, mint
ugyan_azt_az_egy_dalt hallgatni mindég.

Kevés.

2011-03-31T05:48:00.003+02:00

Kevés vagyok neked is, nekem is.
Hogyan felejthetném el ezt (a három évet?)
a sok sebet a nyakszirtemen. és rajtad? rajtunk.

Elvárások.

2011-03-29T01:46:00.000+02:00

Elvárásokat akarok teljesíteni, hogy
jobban illjek a képbe, hogy jobban tessek:
nektek, akik már illetek.

Morcosságok.

2011-03-28T01:59:00.002+02:00

A betűk mögé látott morcosságok vezetnek minket félre.
Mikor szóval mondjuk, a szemünk érti az arcunkat:
engem láss akkor is, ha nem vagyok ott.

Nyerünk.

2011-03-26T17:50:00.003+01:00

Nyerünk vagy elvesztünk egy órát..
Ha a megfelelő ágyban tesszük
nem mindegy? De, ott kéne, megint.

Az.

2011-03-26T01:14:00.001+01:00

Az emberek változnak, kérlek engedd nekik.
Gyere el velem vidékre szeretni
egymást, a rétet és a csendet.

Szemzugomba.

2011-03-22T01:48:00.000+01:00

Szemzugomba ül a bánat. A kicsiny sarokba, ahol
az árnyékban alig látni. Egyre csak ül
és mogorván néz az arcom vidám részeire.

Az.

2011-03-19T14:36:00.000+01:00

Az is gond, hogy száz méter távolságból
az éjszakai sziluetted után is felismerlek.
Egyből tudlak és egyből rettegek.

Le.

2011-03-19T09:09:00.001+01:00

Le és átmos az eső.
Megkönnyezzük te is, én is.
De tisztábbak, valójában nem leszünk.

Hogyan.

2011-03-18T04:26:00.002+01:00

Hogyan kell elmondani azt,
mikor a várva várt új dolgok megbuknak?
hogyan kell ezekről a dolgokról beszélni?

Ahogy.

2011-03-17T02:23:00.000+01:00

Ahogy én mondom: ma is esik le rólam a bugyi
és mégis, hazajőve kései órán
megrándul a kéz és a holnapodért szurkol.

Ma.

2011-03-11T12:14:00.000+01:00

Ma olyan egyenes háttal indult útjára,
az álla is délceg volt, meg a járása,
csak a szemén látszott, hogy igazán: vár.

Nem.

2011-03-09T01:04:00.001+01:00

Nem tudom, hogy a kilométerek miatt
vagy ahogy kezeltük, de kicsit egyedül hagytál
ezzel a beláthatatlanul nagy világgal.

Van.

2011-03-08T03:49:00.002+01:00

Van, hogy el kell döntenem,
hogy a te meg én többet ér-e,
mint az ő meg én összes vágyálma.

Zárul.

2011-03-07T09:59:00.000+01:00

Zárul a szám, de nyílik az ujjam,
észre sem veszem,hogy mást mondok és máhogy:
ez talán maga a szél, ami át, meg át fúj.

Kis.

2011-03-06T04:48:00.002+01:00

Kis buta vagy! Hívj úgy megint:
kislány. És megkaphatsz
mindent, amire vágysz.

Rút.

2011-03-05T02:17:00.000+01:00

Rút intézmény a nosztalgia,
késsel feszíti fel a hiányérzetet,
azokra a csókokra és azokra az éjszakákra.

Ross.

2011-03-04T02:35:00.000+01:00

Ross és Rachel.
Tudod rég fájt már ez a seb,
de most megint és igazán.

Nem.

2011-03-03T15:37:00.004+01:00

Nem az én terhem ez, mondja szelíden,
könnyedén, mintha a szél fújna. Nem az.
De tegnap még én tartottam a hátamat.

A.

2011-03-02T15:33:00.002+01:00

A fejemben lévő összevisszaságban
ti vágtok mindig katonás rendet,
ti felejthetetlen fiúk!

Zúdul.

2011-03-01T00:53:00.001+01:00

Zúdul a napfény, március van,
nem lehet megállítani az életet.
Aki akarja, bolond.